Üzlet a közösségi térben – Kerüljük a hirdetést a közösségi oldalakon?

közösségi média

Egyre többen használják üzleti célra a közösségi oldalakat, többek között ennek köszönhető a LinkedIn és a Google+ előretörése – derült ki a KutatóCentum friss felméréséből. A hirdetőknek ugyanakkor érdemes figyelembe venniük, hogy a napi szintű közösségimédia-használók egyharmada nem figyeli az ezeken az oldalakon megjelenő reklámokat.

A legalább egy közösségi oldalt használó magyar internetezők 91 százaléka rendelkezik Facebook profillal, amit nagy részük rendszeresen látogat is a KutatóCentrum 2013-as Web 2.0 Reportjának adatai szerint. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy ma már a cégek számára is szinte megkerülhetetlen a Facebook-jelenlét, hiszen nagyon jó elérést biztosít számukra.

Ezzel párhuzamosan a szakmai kapcsolatépítés platformja, a LinkedIn is egyre komolyabb tényezővé válik: míg 2012 novemberében még csak a megkérdezettek 6 százaléka regisztrált az oldalra, 2013 júniusára már 10 százalékuk. Ugyanakkor az aktív tagok aránya jóval alacsonyabb, mint a Facebook esetében. A szolgáltatást elsősorban a budapestiek használják, s mivel szakmai jellegű portál, regisztráltjainak túlnyomó többsége diplomás.

A Twitter is erősödött: 2012-ben a felmérésben részt vevők 14 százaléka volt regisztrált tagja az oldalnak, 2013-ban pedig már 21 százalékuk. Az aktivitás ennél is nagyobb növekedést mutat: míg tavaly csak minden hetedik tag volt aktív felhasználó, addig idén már minden harmadik regisztrált rendszeresen twitterezik.

A Google kikerülhetetlenné teszi a Google+ regisztrációt

Az üzleti kommunikációban egyre nagyobb szerep jut a Google+ szolgáltatásnak is, melyhez sok vállalat keresőoptimalizálási okokból csatlakozik: a regisztráltak aránya 1 év alatt 37 százalékról 47 százalékra nőtt, és a tagok egyharmada rendszeresen látogatja is az oldalt. „A Google mindent megtesz a szolgáltatás táborának növelése érdekében: a Gmail-felhasználók szinte ki sem tudják kerülni, hogy a rendszer regisztráltassa őket. Ugyanakkor ez az erőteljes pull stratégia az adatokban is meglátszik: míg az elérési mutató rendkívül dinamikusan növekszik, az aktivitás szinte alig emelkedett” – mondta el Hámori Zsuzsa, a Hírek Média stratégiai és üzletfejlesztési menedzsere, közösségimédia-szakértő. – „A Google által választott út ugyanakkor hosszú távon sikeres lehet: várhatóan ha a Google+ regisztrációs tábora elér egy kb. 60 százalékos szintet és a véleményvezérek elkezdik aktívan használni a szolgáltatást, hirtelen megugrik majd az aktivitás is.”

Reklámvakság a közösségi oldalakon Read More …